Az elsõ manhattani élményem. Nagyon vártam, hogy újra átélhessem a csillogást, és magával ragadjon ez az örökké élettől lüktető város. A kaland, kissé érdekesre sikeredett – a velőig ható, kegyetlen hideg miatt. Fújt a szél, és ahol a magas házak mellől ellépve, egy-egy szélvédetlen helyen találtam magam, néha csak a levegő után kapkodtam. Amint magamhoz tértem az első hideg okozta sokk miatt, körbenéztem, és itt még amerikaibb és csillogóbb volt minden, mint amilyennek azt valaha is elképzeltem. Már láthatóak voltak azok a tipikus kis zöld utcatáblák is, de tudtam, hogy a nagy nevekre még várnom kell. Továbbmentem, és kíváncsian vártam hát, hogy megkeressem a World Trade Center tornyok helyét. (Illetve, ami maradt belőlük).

Lassan elém tárult a ma már csak az emlékeket őrző Ground Zero. Ez a két épület pedig egészen fenséges volt. Építészetileg sokkal remekebb alkotások is vannak New York-ban, de valahogy mégis mindig ezek vonzották a tekintet. Mert azért 410 méter (ráadásul kétszer) megtették a hatását, sajnos én ezeket már sohasem csodálhattam meg. A „siratófal”, emlékfotók és a családtagok üzenetei, megható volt, de mégis elszomorító. A környező házakból és irodákból be lehetett látni szinte egész Manhattant, Brooklyn nagy részét, illetve a másik irányban New Jersey-t.

Ebben a farkasordító manhattani hidegben, mégis rettenetesen boldogan elindultam a felfedezõ utamra, ez egy közel 20-25 kilóméteres séta a fagyban, ami azért nem rossz, ahhoz képest, hogy ez Manhattannek még csak a déli csücske, és persze, hogy milyen rém hideg volt.

Lower Manhattan egy gyönyörű és rettentő forgalmas üzleti városrész, felülmúlhatatlanul elkápráztató és tökéletes összhangban az új a régivel. Egy igen szép épület rögtön a City Hall, ide busszal mentem a World Financial Centertõl, de ettől a ponttól valóban csak gyalogtúra és bambulás volt. Ámulva néztem a réges-régi épületeket. A City Hall már 1812 óta áll, ami amerikai viszonylatban valóban egy régi történelmi épületnek minősül. Teljes egészében márvány borítja, amely meglepő mód tiszta, és bár szinte minden épület magasabb nála, azért figyelemre méltó jelenség, tekintélyt parancsoló és mintha a múlt minden percét magába szívta volna, árad belőle a történelem.

A környéken a városi vezetés és az igazságszolgáltatás több fontos épülete is megtalálható. Elindulva a Centre St-n, jobbra rögtön látható a Municipal Building C-alakú épülete, majd következnek a bíróságok. 20.század eleji épületek. Impozánsak, de egyikük sem túl hivalkodó. Maga a környék is elegáns, üzletemberek, üzletasszonyok, titkár/nők és más adminisztratív munkaerők rohannak, de mindenkin látszik, nem céltalan. A munka itt nagyobb jelentőséggel bír, mint odahaza. Bár ezt szívesen látnám otthon is, mert sajnos a magyar ember úgy van vele, nem éri meg küzdeni a cégért, csak a cég adjon mindent. Itt a jó munkát jutalmazzák, a jó munkaerőt kiemelik, és feljebb jut, az emberek megbecsülik azt, amijük van. Nem csak várnak a csodára, tesznek is érte. Innen a Duane St-en mentem tovább, itt van ugyanis az African Burial Ground, ahol a több száz évvel ezelõtt NY-ban élõ afro-amerikaiak temetõje állt, ma pedig a hely nemzeti történelmi emlékhely (national historic site).

Tipikus New York-i probléma, kevés zöld terület, minimális „park” látszik egy emléktáblával, amelyet magas drótkerítés vesz körbe, úgyhogy nem különleges látvány, de a sokemeletes irodaépületek árnyékában azért mindenképpen említésre méltó. Tovább sétálva az elsõ keresztutca pedig nem más, mint maga a Broadway.

*Erről majd holnap külön szeretnék írni**

Itt balra fordulva különösebb bonyodalom nélkül megtalálható Lower Manhattan számos igen híres épülete. Az alig néhány utcányi táv alatt, 250 év történelme elevenedik meg előttünk.
Rögtön balra áll a Sun Building, ami egykoron a New York Sun szerkesztõségének adott otthont. Ezt követi ismét a City Hall és a Tweed Courthouse, de itt már inkább jobbra érdemes nézegetni, mert a 233-as szám alatt magasodik a Woolworth Building, ami elkészültekor (1913) a világ legmagasabb épülete volt a maga 237 méterével. Azóta a dolgok kicsit megváltoztak, de az épület szépsége töretlen, és azért csak egyike a világ elsõ felhõkarcolóinak. Fenséges és megrészegítő látvány.

Folytatom a felfedező utam, gyalog, taxin, metrón bárhogy. Magamévá teszem a várost, mert célom megismerni és meghódítani, birtokba venni és örökre a szívembe zárni. Szeretem a kompokat, nyugalom van, és ahogy elnéztem a New Yorkiak is szeretik őket.

Craig, a vendéglátóim egyike, sokat mesélt az „ingázókról”, akik nap, mint nap bejárnak a külvárosi negyedekből a belvárosba, mert csak itt van munka. Néha több órás útról van szó! Mi pedig kiakadunk, hogy ha a Móriczról be kell járni a Deákra melózni.

Emberek ültek a padokon, a napsütésben: csavargók és négerek. A kompon családos emberek, anyukák, karjukban gyermekeik, és néhány, aki a fedélzeten rohangál. Kellemes hangulat. Nincs kiabálás, nagy zaj, bámulod a város, nézed a tornyokat a folyó túlsó oldalán, és vársz. Igazándiból egész nap el tudtam volna ezt az állapotot viselni. Elképesztő, varázslatos és nem beszélve a kellemes sós és fűszerillatú folyóról. Ahogy a komp kikötőjéből kiszálltam, már látni lehetett a fákat. Bár az ősz után, elveszítették gyönyörű lombkoronájuk, de délcegen álltak, és bizton állították, ők azért nagyok és sok évet már megértek. Furcsa, mégis kedves látványt nyújt a betondzsungelhez haladva, amolyan utolsó zöld övezetként ez a kicsi park.

Kicsi, hiszem New Yorkhoz képest tényleg kicsi, viszont ha Budapestet nézem, ez egy állati nagy park. Nos itt nyer értelmet a viszonyítás kérdése című kijelentés. Nyáron szebb volt, és mivel minkét évszakban volt szerencsém látni, kicsit vegyes emléket örökítenék meg.

(Próbálok senkit ezzel nem megzavarni.). A téli park kissé ridegebb, mert ami a legrosszabb New Yorkban, hogy télen szinte eltűnnek a színek. A város olyan, mintha örök ködbe borult volna. Nem is a szmog, vagy mert valóban ködfátyol borítja a nyüzsgő várost, hanem, mert valóban színtelen. Sajnos a metropolis nem az ökológia minden tiszteletében épül, a régi bevándorlók persze nem is álmodtak arról, hogy valaha ekkorára nőhet az általuk felépített város. Nincs hely, és ez a parkok, a zöld övezet, a fák és a minimális füves terület hiányában vehető a legjobban észre.

Főként nekem, aki a természet rabszolgája. A szökőkút télen csak egy furcsa kerek betonkorong, és semmitmondó. Nyáron, amikor a kissrácok futkosnak benne, mert a felszökellő víz elől vagy épp felé rohannak, nagyon kedves és mosolyra fakasztó látvány. Ragyogó zöldben és hófehér tölcsérvirágok koszorújában övezte lugasok nyáron, és hófödte rejtekhely a csókra vágyó szerelmes sétáló fiataloknak télen. Aprócska fabodegás büfé a közepén, kaja kell, ez a ducik országa. Boltíves mólószerű sétáló utak, ami egész a vízig levezet, hogy érezd, ahogy a szellő átfúj a hajadon, ez mindkét évszakban megborzongat. Abban biztos voltam, amint leültem egy padra, boldog vagyok. Íme, most értem meg, hogy mit kerestem, miért is jöttem ebbe a hatalmas és káprázatos városba.

A teljességnek, az elégedettségnek ezért a fenomenális érzésért, amit talán utoljára gyermekkoromban éreztem. Craiggel órákig beszélgettünk, és sötétedés után hagytuk el a parkot. (Második alkalommal egyedül voltam, és a nyár éjszaka sokkal izgalmasabb, amolyan vadregényes hangulatot kölcsönzött a helynek.)

(info-A New York méreteihez képest viszonylag pici, 10 hektáros Battery park Manhatten szigetének legdélebbi csücskében helyezkedik el, s a kikötőre néz. A több mint 200 éves Battery Park felbecsülhetetlen részévé vált a város történelmének, ugyanis 1855-ben a parkban Castle Garden lett a világ első úgymond „bevándorló raktára”. Évtizedekkel azelőtt, hogy Ellis Island megépült volna, több millió bevándorló érkezett a Battery Parkba Európából és máshonnan. Bár a park szerepe mára már megváltozott, az emberek a világ minden tájáról ellátogatnak ide azért, hogy megismerkedhessenek New York múltjával, és innen indulnak a kompok Ellis Island-re, valamint Liberty Island-re is. A gyönyörű vízpart és virágoskertek miatt rengetegen szeretik a parkot. Ez a hely ugyanis ideális kiindulópont egy hosszabb sétára a Hudson folyó mentén. Útközben gyönyörködhetünk a csodás kilátásban (rálátni a Szabadság szoborra és New Jersey-re is), de még mókusokkal is találkozhatunk. A Battery Parkban rengeteg műemlék tiszteleg katonák, felfedezők, feltalálók, és a bevándorlók előtt.) Foly.Kövi..

Erre ti sem számítottatok ugye? 5. sugárút, az 50th és az 51th közt. A csoda. Pedig, amorf mód ez az ósdi épület az, amire a legjobban kíváncsi voltam. Rengeteg filmben és persze a már fent említett helyszínelőkben például mindennapos szereplő. Tudni szerettem volna, valóban olyan varázslatos kívülről és belülről is, mint ahogy azt a tévében meglestem. Egy kis történelem, és ezt most kivételesen nem a wikipédiából másolgatás.

Az USA legnagyobb katolikus székesegyháza, és New York legcsodálatosabb neogótikus épülete, Manhattan központjában, amelyet fehérmárvány homlokzat és egy óriási bronzkapu díszít. Legalább 2500 látogatót fogad egy-egy vasárnap. Manapság, nos persze a nagymise itt is divat, és van is elég népszerű környékbeli hitközössége is. Szemben a Rockefeller Center-el, meg a földet a hátán cipelő Prométheusszal. Nos az ugye akkor már nem titok, hogy a templom után, hol jártam.

Nézzük először belül. Vagány. Elképesztően csodálatos, akvarellek díszítik, fényes és szivárványszínes. Üvegcsillárok belül, fából faragot rokokó szószék, állítólag még az óhazából hozatták. A templomban egy amolyan „tribün” szerűen vannak felpolcolva, a gyertyák. Mind narancs és bordó színű mécsesben, ettől az egész templom belül egészen furcsa színben pompázik. Afféle füstölő rúdszerűséggel kell gyertyát gyújtani, és illik némi adományt adni. A templom másik felében zöld színűek a mécsesek, de s szisztéma ugyanaz.

Meglepő, vagy sem, még a templom belsejében is van egy hatalmas amerikai zászló az oldalsó falon fent. Gyönyörű márványszobor csodák, óriási boltíves beltér. Hát mit is mondjak, engem lenyűgözött. Elképesztő volt a tömeg, és elég sokat kellet várni, hogy bejussunk, de megérte. Nem mondom, hogy eluntam magam, de láttam, hogy a barátaim már nem nagyon érzik jól magukat a sok bambulásban, ezért kijöttünk.

Az útirány a Rockefeller Center.(info- A Rockefeller Center (vagy Rockefeller Plaza) toronyház földszintjén található a világ egyik leghíresebb sorozat (Star Trek, Miami Vice, Knight Rider) és TV show (Jerry Springer, Tonight Show with Jay Leno) gyártója, az NBC Studios. A túra során teljesen betekinthetünk a kulisszatitkokba, és a műsorok gyártásába, bemutatják a vezérlő helységet, és azokat a kellékeket, jelmezeket, amelyeket a műsorok készítésénél használnak. A Rockefeller család által épített Art Deco stílusú 70 emeletes (266 méter magas) Rockefeller Center legtetején található 360°-os kilátó, a Top of the Rock, New York egyik leghíresebb attrakciója. A kilátóból olyan nevezetességek és látványosságok tárulnak elénk, mint a Szabadság-szobor, Central Park, a Brooklyn híd, vagy az Empire State Building épülete. Érdemes a túrát a naplemente idejére tervezni, a kilátóból nézhetjük végig, hogy bórul sötétbe a város.) Folyt.kövi..

Melegedés, az a bizonyos globális, bár itt csak egy reggelre elolvad sártenger. Lassan szívja be a város a tengernyi elolvadt hótömeget, de a piszok lelombozó. Olyan kora tavaszi Pesti érzés, amikor a Duna partján bolyongsz, és még bele-bele rúgsz egy-egy megmaradt hókupacba, és reménykedsz, legközelebb már virág nő a helyére. Nincs tisztaság, az illúzió, ami az első estén elragadott magával, tovaszállt, és maradt a rideg valóság, a tények és a kosz. A kukák, már ahol vannak, dugig tömve, bár volt arra is példa, hogy amikor kocsival áthajtottunk a csöves negyedek majdhogynem kihalt utcáin, a futurisztikus és kissé horrorisztikus olajoshordóban elégetős jelentet láthattuk.

Totál para volt, de furcsa mód, még az is bejött. Kérdem én, az mennyire vicces, ha például a szegény magyar turista, egy városnéző séta után, majdnem szénfekete fejjel ballag haza. Ez teljesen komoly! Nem vicc. Az este nagy boldogságomra elmehettünk meglátogatni egy új barátunkat, aki igen jó kapcsolatban van egy másik illetővel, és ez az illető történetesen a híres-neves Carnegie Hall-ban dolgozik.

Ami egyébként kéttömbnyire van a Cenrál Park-tól.(info- A Central Park egy 3,41 km² (4 km×800 m) területű nyilvános park Manhattan szívében, New York városában. A Central Park az 50-es utcáktól, a város kereskedelmi negyedétől egészen a 110-es utcákig, vagyis a Harlemig húzódik. A parkba sétálni, kocogni, görkorcsolyázni járnak az amerikaiak és a turisták. A Central Park 150 éves is elmúlt. Mivel rengeteg filmben és TV-sorozatban látható, a világ egyik leghíresebb parkja.A parkot Frederick Law Olmsted és Calvert Vaux tervezték. Bár nagy része természetesnek tűnik, valójában gondos tervezés eredménye, több mesterséges tó, sétány, két korcsolyapálya, egy vadaspark és több, sportolásra használható füves terület és játszótér található itt. A vándormadarak gyakran megtelepednek a parkban, ezért a madárbarátok is szeretnek itt tartózkodni. A kocogók, biciklisták és görkorcsolyázók körében népszerű a parkot körülvevő 10 km hosszú út, különösen hétvégenként és este 7 után, amikor az autóforgalom be van tiltva.)

Művész, jazz zenész, és aznapra a legnagyobb meglepetésemre jegyet kaptunk egy Lui Armstrong emlékkoncertre. Janis Joplin és más neves jazz előadok műveit, hallhattuk és láthattuk, de ez mind semmi!

A tuti király dolog csak most jön. Mint említettek, a srác ott dolgozik, koncert vége, őt várjuk, már nagy komolyban a művészeknek fenntartott hátsó pihenőben. Egyszerre csak megjelenik, arcán egy kaján vigyorral, majd így szól.

: „Úgy hallottam szeretsz énekelni, volna kedved itt is?”

Szíven kész, megállt, valószínű állati nagyot csaphattak rá mire újra vér került az ereimbe, és körülbelül egy 3 éves szintjén dadogva kinyögtem.

:”Ümmm, igen, nagyon.”

Cinkosan rám kacsintott, a karom megragadta, és körülbelül két perc múlva a színpadon álltam, ahol valamikor előttem óriási hírességek léptek fel. Nos egy kukk nem sok, de annyi hang sem jött ki a torkomon.

 De ott álltam, és az óriási volt. Azt hiszem, a 10 legjobb estém közt, bőven ott van ez is.

 A koncert után taxival nekiestünk újra az éjszakának, vacsorázni indulunk, és végül egy pompás kis hangulatos étterem mellett döntöttünk a Wall Street végén álló kikötőben horgonyzó hajón. Gyertyafény, remek konyha, már csak egy eszményi férfi hiányzott. Vízcsobogás mögöttem, só és fűszerillat, sült fokhagyma is talán, de ez nem biztos, a város moraja előttem és a kettő közt ülök én, és az amerikai fiatalok rengetege, akik még késő éjjel is az utcán bolyongtak, és mintha ez ragályos lenne, teli szájjal vigyorogtak, mint én.

 Másnap meleg napsütés, a télikabátom ólomsúlyként nehezedett a végtagjaimra, de amint kicsit megnyitottam, a hűvös jeges szél, azonnal rendre intett, mondván, na-na, ez itt nem divat. Nyakig a cipzárt, és alkalmazkodj.Útnak eredtem, és hogy mi az uticélom..az kiderül a Folyt.köv-ben.

Ez nem álom, ez NEW YORK! Felkeltem, és még mindig ebben a csoda világban voltam, és lassan kezdtem realizálni, ez a mennyei csoda, most már az enyém. Meghódítom, magamévá teszem, és el nem engedem! Nem félek, csak remélek, és izgatott vagyok, ami azt hiszem valóban érthető, na ja, azért nem mindennap ruccanunk át 15. 000 kilométert. Nos már aki, én pl nem. Barátaim már feszültem várták ébredésem, hiszen az időeltolódás miatt, igen csak belehúztam, és jócskán fél 9 után robbantam ki, startra készen a lakosztályomból. Laza jogging, sí kabát és melegbakancs, menetre kész, gyere New York, most megeszlek.

A tömegközlekedés itt egy áldás, a többórás, ismétlem, valóban többórás autókázást, akár félórányi metrózásra lehet szűkíteni, nos ez nem Pest, az már tuti, de elképesztő, hogy milyen népszerű a metró. Úgy éreztem, az első sokk megvan, hát akkor nevezzük ezen túl tapasztalati pontoknak. Első pont, a metró itt kincs, és nem csak kincs, kultusza van, a hangulat, a kalauz, a jegyautomata, ami nélkül nem jutsz sehová, coint-ot kell, válts. Mi persze heti jegyet vettünk, mert terveimben úgy szerepelt eredetileg, csak egy hetet töltök itt. Gondolhatod, a 8. avenue-ra érve úgy éreztem tévedtem, nem abban, hogy idejöttem, abban, hogy azt gondoltam, egy hét erre elég lesz.

Prizmák, kockák, hasábok az épületek robosztus absztrakt felületek, vakító üvegpaloták és lélegzetelállító magasságok. Szóval, aki még nem látott 20 emeletnél magasabbat, az itt biztos földbe gyökerezik. Ahogy felnézel, érzed az épület súlyát, ahogy lassan de biztosan rám mozdul, igen, szinte mozog, és jön, dől feléd. Persze mindez illúzió, és abszolút de semmi sem dől, de azt hinni, érezni és látni kell. Bár vasárnap révén, alig-alig volt járókelő az utcán, nem mondhatnám, hogy elnéptelenedett a város. MO-n egy átlag vasárnap délután, egy bevásárlóközpont környéke mozgalmas, de a város többi része alszik. New York, maximum szunnyad, lazít, de lükető erei, az autók, ahogy siklanak a csendes utcákon, azt sugallják, élek, csak pihenek. Ez mind az enyém lesz.

Bele akartam olvadni az utcákba, eltűnni az emberek közt, beleolvadni és közéjük tartozni, New York-ivá válni. Vonzott ez a lüktetés, és magával ragadó energia áradt az utcákból, a falakból és a mellettem elhaladó emberekből. Gyorsbüfék, tömegesen, kicsi, nagy, híres, ismeretlen, mindegy, csak tömegkaja és néha gyomorforgató. Amiket otthon ismerünk gyors kajáldák, naná hogy itt mind megvan, de furcsa mód, itt ha kéred ingyen újratöltik az üdítődet. Otthon ebbe becsődölnének. Narancslé, hú de fura az íze, inkább, mint a citromsavas cukros víz, narancsszínben. Idd meg, ez van. New Yorki. Színes, valahogy szürkébbnek képzeletem, talán túl sok helyszínelőket néztem anno. Számozott utcák, de némelyiknek neve is van, ez már meglepett, nagy vagányan azt gondoltam, minden utca számmal van csak jelölve. Újabb tapasztalati pont. A Brodway és a Wall Street kereszteződése, akár egy nagy sziklafal tövében, egy völgyben álldogálnék, és a nap ragyogását látom visszatükröződni minden csillogó ablaküvegen. Vakít és csodás, afféle elképesztő látvány.

Ekkor megpillantom a híres Hudson folyót. Méregzöld, borongós és örvénylő fodros habok táncot járnak a tetején. Kis hajóút és máris a Szabadság szobor tövében vagyok. BÁMULATOS! A Francia Ribanc, tudtam, hogy egyszer meghúzom a hajad:-) Boldoggát tett, hogy valóban itt állhattam. Naná, hogy nem gyalogoltam, de élmény volt. Ahogy a felső kilátóba jutottam, nagyon kellemes, sós illat csapta meg az orrom, ezt leírni másképpen nem tudom, az óceán és a folyó illata keveredett és betöltötte a teret. A panoráma valóságos mennyei paradicsom. Irtó messzire ellátni, sajna tornyok már nem voltak.

Rövid túra, és vissza forgatagba. Minden komolyabb vendéglő, vagy üzlet zárva volt, kivétel a családi kis restik. Ez amolyan hazai viszonylatban, kisvendéglő vagy kifőzde jellegű. Jó kaja, bár nekem minden túl zsíros, persze ne is említsem, gyors, és nem friss. Szavakkal nehéz kifejezni, de átéltem egy rövid ideig, a New Yorkiság mivoltát, az ottani atmoszféra magába szívott, és magamba szívtam az újat, a csodát, az élményt.

Nehéz konvertálni, dollár forint, forint dollár, de lassan bele lehet szokni. Egész remekül beszéltem, mindaddig, míg rájöttem, rajtam kívül, más nem érti a frankó angol nyelvtudásom. Kissé vicces volt. Bár barátaim mindig azzal nyugtattak, a taxisoknál jobban beszélek. Nos ez volt az igazán vicces. Az alkonyat lassan beterítette és sötét fátylat borítva a városra, jelezte, eljő az éj, és a sötétség lesz az úr, míg a hajnal újra nem hasad. Haza utazgattunk, bár én mindebből csak a város csillogását érzékeltem, ahogy átsuhantak a fények a szemei előtt és katarzisba eshettem a csodás csillogástól.

Agybomlasztó, mégis iszonyatos neutronserkentő, ez az, amire vágytam, pozitív impulzusok ezrei és a hullafáradtság érzése egy csodálatos nap végén. Folyt. Köv.

Sodródtam egy csapat majdnem idegennel, egy idegen ország, országnyi méretű városában, egy csipetnyi félelem nélkül. Egy fenyőfa, körülbelül 5-6 méter magas, tökig feldíszítve színes égőkkel, aminek a tetején, jól olvasod, a tetején egy majd ugyanekkora Mikulás, Santa Claus vagy egyszerűen, becenevén Santa lóg. Barátaim hallani sem akartak arról, hogy lakás vagy szállodai szoba után nézzek, ráérek majd karácsony után, addig lakhatom náluk, az otthonukban, ami egy állati nagy és irtó szép ház, az emeleten a rendelkezésemre bocsátottak egy külön szobát fürdőszobával. Ahogy haladtunk át a városon, a szemeim nem tudtak látni semmit. Az autóban siklottam, akár a hajó a vízen, felfoghatatlan és megfoghatatlan. Egy folyó mellett haladtunk el, ezután át egy óriás hídon, és a kiscsaj, akit az egyik barátom karján érkezett felsóhajt:”Ez itt már a Brodway.” Anyám, ez tuti! Van olyan barátom, aki ölt volna ezért a pillanatért. Ebben a pillanatban visszanyertem a látásom, csodálatosan csillogó széles utcák, ragyogás, színes üveggömbök és díszek amerre csak nézek, karácsonyi dekorációk tömkelege. Sok, vagy kevés, megítélés kérdése, nekem pont tökéletes volt. Ezüst és piros sztaniollal bevont sétapálca, az a bizonyos csíkos, piros-fehér cucc, fenyőből készült színes koszorúk, szalagok és egyéb csecsebecsék, amikre azt hiszem, nem tudom a helyes kifejezést sem. Mikulás-fej, tréfás feliratok, jókívánságok egy falra feltűzködve, amolyan üzenő fal-féle lehetett, talán soha sem tudom meg. Szinte zombiként ültem, de az arcomról egy percre sem fagyott le a széles mosoly. Autók százai gurulnak mellettem, egy szöszke kissrác bekukucskál a kocsinkba, mosolyog, szerintem, azt hitte elmeháborodott, vagyok, de én csak bőszen mosolyogtam vissza. Örültem, boldog és elvarázsolt voltam. Valaki nagyon tudta, hogy és mikor, ki és merre menjen, mert a nagy káosz ellenére, mindenki olyan katonásan haladt, és szerintem, bár nagy hozzáhasonlítási alapom nem volt, minden rendben és flottul haladt. Piros, zöld, halad, marad. Pompás. Azt hittem majd mindenki nyomja a dudát, mint a süket az ajtót, de csak halk moraj, kocsik motorzaja hallatszott be, és azt hiszem, s ha lehet ezt így nevezni, a város zaja. Csilli-villi minden, az utcakövek olyan tisztának tűntek, talán kedvem lett volna enni róla, hol van az a bizonyos mocsok? Hát hiába, mindent meg kell, tapasztalj, ahhoz, hogy ítélkezni tudj. Bár ez a természetellenes fény, meglehet tisztábbnak varázsolt mindent, én nem csalódtam, semmiben. Csinos üzletasszonyok, menő kocsikban, mobilozva, és azért szabad megjegyeznek este 12 is elmúlt már! Az üzletekben sem volt hiány, retikül, csini ruha, cukorka, csoki, harisnya, bőrcipők, persze a márkákat nem sorolom, felét amúgy sem ismerjük itthon. Csupa csoda, az már viszont nem az, hogy én csupa szem és fül lettem. Délvidéki tél, enyhe és nedves. Lassan kijutunk a belvárosból és a józan paraszti eszemmel azt gondoltam, erre majd csökken a csillogás és a csoda. Nos, közel sem így volt. Staten Island. (info- Staten Island egyike New York város öt kerületének; az azonos nevű szigeten terül el. Mivel földrajzilag kívül esik a városmagon, népessége is a legkisebb az öt kerület közül. Délen Richmond megyével határos, amely New York állam legdélibb megyéje. 1975-ig a kerület hivatalos neve Borough of Richmond volt. Lakossága 465 000 fő, ezért Staten Islandet néha az elfeledett kerület néven is illetik. Sokkal kevéssé ismert, mint a többi négy: Bronx, Queens, Manhattan és Brooklyn. Az öt kerület közül ennek a legkisebb a lakosságszáma és harmadik legkisebb a területe (kb. 153 km²). Ha az öt kerület külön várost alkotna, Staten Island a 39. legnépesebb amerikai város lenne, míg a többi négy benne lenne az első tízben. Staten Island elsősorban külvárosi jellegű, alacsony népsűrűségű és etnikailag homogén kerület. A városrész központi és déli részein korábban tejipari és baromfifarmok voltak, némelyik még az 1960-as évek elején is működött. Más területei inkább városi jellegűek és Queens keleti vagy Bronx északi részéhez hasonlítanak. A Verrazano-Narrows híd felépítése óta a kerület lakossága meredeken nőtt és ez magával hozta a forgalom növekedését is.) Kertváros. A családi házak homlokzatán színes égőkből álló, csillag világít, a homlokzat körvonalát színes égőkkel rakják ki. Más házak előtt feldíszített fenyőfa, rejtett fényforrásokból, de ragyog, állandóan forgó színszűrőkön keresztül változó színű fény vetítődik rá. Egy másik háznál Santa suhan három pompás rénszarvas, húzta szánján, persze ez is atom fényár és ragyogásban úszva. Valahogy olyan érzés volt, mintha egy nagy cirkusz vagy vidám park belsejében lennék. Persze ettől még csodás élmény. A házakban már napok óta állnak a feldíszített karácsonyfák, errefelé ez a szokás. Az egész világ megállt bennem, elvágva éreztem magam egy bizonyos múlttól, kultúrától, ami egész eddigi életemben belém ivódott, és előttem nem volt jövő, csak a színtiszta jelen. Varázslat, mágia, elképesztően csodaszép volt minden, és bár hóval borított utcák és havas kertek mellett haladtunk el, amikor megálltunk, és kiszálltam, szinte nem is fáztam. Tényleg Amerikában melegebb még a tél is. Ragyogó! Beinvitáltak, csacsogás, kicsit magamhoz tértem, valaki időközben becipelte a bőröndjeimet, a lakrészem csodás, szerintem itthon tökéletesen megfelelne egy 2 és fél szobás lakásnak, és ez itt csak egy tetőtér volt, afféle vendég lakrész, teljesen kihasználatlanul. Amerika. Van pénz. Pár óra csacsogás után, az egyik barátomat megkértem, csak egy-két percet sétáljunk már, mert szeretném realizálni magamban, hogy tényleg itt vagyok. Kézséggel elkísért. Csend volt, szinte hallottam a saját szívverésem, időnként magyarázott valamit, a helyiekről, a házakban élő emberekről, meg ilyesmi, de sajnos képtelen voltam rá figyelni. Idő és tér elmosódott, valahol egy más dimenzióban jártam, ott ahová hosszú évek óta vágytam. Úgy éreztem, nincs jogom sétálni ezeken, a járdákon, nem is vagyok itt sem, de azt tudtam, már nem is Párizsban vagyok, sem Budapesten. Ez a világ tökéletes, velem, vagy nélkülem, de az. A házakat, a más világot csodáltam, majd hirtelen rám tört a fáradtság és visszamentünk a házba. Esti búcsúzkodás, zuhany, extra gyors, mert már éreztem, elalszom, és a szó legszorosabb értelmében az ágyamba zuhantam. Álomba zuhantam, mély, az az igazi tuti legmélyebb álomba, kicsit rettegtem, csak nehogy felébredjek Magyarországon.

Egy év Amerikában, nagy idő,vadonatúj élmények, ismeretlen kultúra,ismeretlen városok, falvak, települések vagy még azoknak sem nevezhető helyek (nem csak MO-n vannak kis eldugott helyek) az élet adta örömök és élmények, amit nem tarthatok magamban. Hiszen, nem mindenkinek adatik meg, hogy ezt átélje ezt, hát utazz velem, a neten át, fedezd fel velem amerikát.

Valami történik, éreztem legbelül ez az, és felfogni csak nehezen tudtam, hát végre itt vagyok. Egy ember életében meg lehet számolni azokat a perceket, amelyekben úgy érzed, történt veled valami, ez valóban fontos és emlékezetes perc volt, és örökké emlékezni szeretnél rá. A vörös lámpák fénye még nem kristályosodott ki a szememben, hiszen a könnycseppek szinte elvakítottak. Nem, nem fájt semmim, csak örömömben sírtam, hiszen végre AZON a gépen voltam, és innen már nincs visszaút. Párizs-New York. Karácsony van. Utazok, és igen, ez fantasztikus.

Átrepülni készülök az atlanti óceánt, és egy bájos arc/hang arról érdeklődik, mit szeretnék vacsorázni. Kedves, gondoltam, de szerintem ez zabszem sem megy le a torkomon, mégis kértem valamit, nehogy valami drogfutárnak nézzenek, és idejekorán már lekapcsoljanak:-) New York(infó-New York (hivatalos nevén City of New York) az Amerikai Egyesült Államok legnépesebb és az amerikai kontinens harmadik legnépesebb városa.Az országon belül és világviszonylatban is az egyik legjelentősebb politikai, üzleti és kulturális központ. Több félszigeten és szigeten, illetve részben a szárazföldön fekszik az Atlanti-óceán nyugati partján, a Hudson folyó torkolatában; területe 800 km², lakossága 8 158 000 fő (a New York-i agglomeráció népessége majdnem 19 millió fő).Az azonos nevű tagállamban található, a tőle való megkülönböztetés végett hívják még New York City-nek, illetve (az állam megjelölésével) New York, New York-nak. Közkedvelt elnevezése még a Big Apple (Nagy Alma), de utalnak rá úgy is, hogy A város, ami soha nem alszik.2003. évi bruttó bevétele 488,8 milliárd dollár volt, amivel a városok rangsorában az első helyre került; az USA-tagállamok közül csak ötnek volt nagyobb bevétele, sőt a világ országai közül is csak tizenötnek.), a jövőt jelképezte és jelképei ma is a számomra.

Futurisztikus, nagy és forgalmas. Ennyit tudtam eddig.. Álmok és álmok. A Martini persze oldja a feszkót, így nem röstelltem egy-két pohárral felhajtani a vacsi után. Elaludtam, mert a vacsora után szinte teljes csend borult az utastérbe. Egy mesevilág kelt életre újra a fejemben, de éreztem egy valahogy már más, időnként fel-felriadtam egy-egy gépmozgás közben és vadul pislogtam kifelé, hátha valamit meglátok, de az atlanti óceán nagyon-nagyon sötét és nyugodt volt, aminek azért örültem. Nem szerettem volna egy új szériás "LOST" főszereplőjévé válni:-). Egy legenda felé haladok, és éreztem, hogy nem csak a magasság és a hűvös miatt borzongok. A gép motorja halkan zúg, vagy csak én hallom, vagy csak a szívem dobog, ki tudja, az is lehet, hogy csak álmodom.. Éjjel 11 óra körül egy másik irtó kellemes hang szólt hozzánk, a hangosba, öveket becsatolni, landoláshoz készülünk miegymás.

Anyám, hát tényleg itt vagyunk. Reflexből kipislogás az ablakon, és ott volt! New York éjszakai fényei. A látvány megdöbbentő és lenyűgöző. Álmaimban kevésbé tűnt ilyen fényesnek és futurisztikusnak, de ez állati nagy. Vörös fények, olyanok, mint egy-egy izzó lámpás. A hölgyike nyomtatványokat osztogat, amire kellőképp fel voltam készülve, és szinte kívülről betéve tudtam, mit hova kell, írjak, mégis most, azt hittem, a saját nevem sem tudom leírni.

Nyújtózkodó emberek, mindenki el van gémberedve. Bár még a csillagok közt lebegek, de alattam a misztikus nagyváros, az a hely, amire évek óta vágyok, és perceken belül leszállok. Elképesztő élmény. Amerika alszik, de ÉN jövök. Leszállni az égből a földerengtem nagy öröm. Az átlátszó és súly nélküli levegő a földkéreghez tapadó atmoszférává sűrűsödik, amelyen remegések futnak át. Pont úgy, ahogy a bensőmben, és érzem minden rezzenését a gépnek, szinte eggyé váltam vele. A fejem lüktet, a fülem bedugult és kicsit fáj, a dobhártyámban egy kissebfajta vonósnégyes tombol. Ahogy becsuktam a szemem, enyhült, villanás, odavág a földhöz a gravitáció, ahogy szemeim újra kinyitom, az ég minden csillaga a földön hever. Fénycsövek, világító figurák, lampionok és minden egyéb eléképzelhető és elképesztő sugárzó díszítés vakít el. Atyám, és ez csak a reptér? A szemem káprázik, és segélykérően keres egy nyugodt pontot. Karácsony, New Yorkban.

Landolás és remekül sikerült, egyébként, míg a fedélzeten lévők óriásit tapsoltak, én csak bambám-meredtem a kifutóra. Itt vagyok! Íme. Ez a valóság, és ezek már New York fényei! Megtörtént! Ezeregyéjszaka minden kincse, amelyről egy életen át álmodozol, a lábam előtt hever, csak jussak át a vámon. J Az útlevelet ellenőrző hivatalnok ellenben velem, nem volt elbűvölve semmitől, monoton és nemes egyszerűséggel egyperces megütközött bamba nézés után vállátvont és a bepecsételt, majd egy „welcome here” kíséretében visszaadta nekem, nem is sejtve, hogy küszködtem a könnyeimmel annyira boldoggá tett az első amerikai-angol köszöntés. Meleg van, meglep, hiszen tél van, de mégis, belázasodtam, pánikolok egyből, de eszembe jut, hogy valahol azt olvastam „amcsiban mindig túl meleg van”. Lassan lenyugszom, és haladok a tömeggel kifelé. Szép, minden szép, ami nem, nekem az is.

Erre vágytam, hát itt van, edd meg, ha lehetett volna, nagykanállal faltam volna be. Nem túrta fel senki sem a bőröndöm, azt sem mondták, ne menjem, azt sem hogy maradjak, ezért haladtam a tömeggel, mígnem a terminál elejébe nem jutottunk, ahol a szokásos, „itt a bőrönd-hol a bőrönd-öt” kezdtem el játszani sokadmagammal együtt. Amíg a koffert vártam, volt időm kissé lenyugodva, bár ez enyhe túlzás, körülnézni, csak úgy álltában. Úgy látszik, a karácsony nagyon fontos ünnep nemcsak a vallás, hanem minden bizonnyal az ünnep előtti bevásárlás szempontjából is.

Ezek az év legforgalmasabb napjai, dollárok a hegyekben, márkák mindenütt, üzletek, áruházak az üvegablak túloldalán. Én pedig bőrönd rulettezem. A szó legszorosabb értelmében el voltam káprázva, csak, mert a könnyeim csorogtam, és nem nagyon tudtam abbahagyni. Azt hiszem a mellettem állók, kezdtek kissé beszarni tőlem, de én meg nagy ívben szartam le őket. Ez az ÉN álmom, és nem hittem, hogy tényleg meg fog történni, most pedig bőszen állok a nyamvadt kofferemre várva, New York JFK (infó-New York - John F. Kennedy repülőtér a legforgalmasabb repülőterekhez tartozik a következő országban Amerikai Egyesült Államok. A repülőteret a következő városba New York utazó utasok használják. A repülőtér a városba irányuló rövid kirándulásokra is népszerű. JFK kódot a repülőtér nevének rövidítéséhez használjuk. Sajnos néhány légitársaság New York - John F. Kennedy repülőtérre NYC kóddal utalnak, ami zavaró lehet. New York - John F. Kennedy repülőtérnek 8 terminálja van, biztosítson elég időt, hogy eltaláljon a megfelelő helyre.) repterén. Én nyertem, a többiekre nem nagyon koncentráltam. Még tíz nap van az ünnepig, de itt már minden arra emlékeztet. Ha nagy karácsonygyűlölő lennék, itt már kiborulhattam volna, hehe, de velem ne szúrnak ki, hiszem, ha valamit az Amerikán kívül még szeretek, az a karácsony. A legjobb ember, a megfelelő helyen, és időben. Ugye nem álom? Ha az, nehogy felébresszetek! Vendéglátóim már a váróban ácsorogtak, bár ezt én ekkor még nem tudtam.

Bambultam, csillogás, ragyogás, Amerika. Lassan kell majd felfedezni, nem lehet hirtelen bekebelezni, mint egy nagy tábla csokit. Eltűntek a karácsonyfák és a fényzuhatagok, lassan csak embertömeg. Egy férfi taszigál, és érdeklődik, bár egész kedvesnek tűnt, hogy a csodapiros kofferka az enyém-e. Némán bólogatok, nem mintha nem tudnék beszélni, csak nem volt épp sem kedvem, meg most annyi azért ezen nem múlt. Lekapja a szalagról, és átnyújtja, nos itt már éreztem, több kell, mint egy bólogatás. Illedelmesen megköszöntem, és a másik 2 koffert lekapkodtam én, majd a kocsira tuszkolva elindultam a kijárat felé. A fogadtatás nagyon kedves és elsodró élmény volt. Barátaim már régóta toporogtak a hidegben, és kitörő örömmel ugráltak a nyakamba, azt sem tudván, ki melyik kofferem nyúlja le, a nagy segítségben. Azért sasoltam, hogy csak a mi társaságunk kapkodjon belőlük, nehogy másnap sírdogáljak.

Szabad vagyok, s a kijárati ajtó túlsó felén vár rám New York. Hajrá. Folyt. Köv.

Wanderlust azaz mehetnék, mennék is vissza, hisz a szívem húz a csoda felé, amit nap, mint nap átéltem a tengerentúlon. Csodás ország, gyönyörű tájak és furcsa szokások, magával ragadó és nem mindennapi élményekben volt részem, szeretném ezt megosztani veletek.

365 nap az USA-ban, csodák és bűvölet..tarts velem!

Csók:Gina